Üdvözlünk a Zugoly Nevelési Tér honlapján

<Kedves bevezető szöveg helye>

Rólunk

A Zugoly Nevelési Tér évtizedes kisgyermekekkel való sokszínű foglalkozás és egy számtalan lehetőséget rejtő ház találkozásából született.

Bernát Ottilia vagyok, az egyik „alapító”. Óvodapedagógusként és Kerekítő baba mama foglalkozásvezetőként 2011 óta tartok a 16. kerületben mozgásos, zenés, mesés foglalkozásokat 0-9 éves korú gyerekeknek és szüleiknek. Tartottam ezt az évek alatt Művelődési Házban, mozgás stúdióban, óvodákban, egyesületben, tanév közben és nyári táborban, több kerületben – ahol megtaláltam a hiányt és ahol ezt szülőkkel, pedagógusokkal együtt fontosnak, jónak tartottam. Így alakult ki az óvodai nevelést megelőzően segítő, jó kapcsolat a hozzám járó szülőkkel, majd folytatódik és mélyül el a gyerekek óvodai, később az első iskolás évei során. A gyerekek nevelését, fejlődésének megtámogatását így van lehetőségem hosszan kísérni ezekben a meghatározó első években.

2018 óta páran, kollégák, szülők, külső támogatók összefogtunk és elkezdtünk gondolkodni közös célkitűzéseken és azok megvalósításán. Így jutottunk el oda, hogy szükségünk van egy saját helyre. Egy helyre, ahol hasonló értékrendű pedagógusok a művészet és a testnevelés különböző eszközeivel kiegészítő tevékenységeket, foglalkozásokat, nyáron táborokat szervezhetünk. Értékteremtő, stabil, megújító és értékmentő helyet szeretnénk, ahol eljuthatunk a pedagógiai munkákkal az egyénekig: a szülők segítésén, a pedagógusok képzésén, a gyerekfoglalkozásokon keresztül és önmagunk képzése által. A mese, a mozgás, játékosságon alapuló módszerek, a zene és a természet közelsége az, ami összefogja az egyes területeket. Ez és a Hétmétföldes Egyesület  tevékenységünk „törzse”.

A ház lehetőséget nyújt sok közösségi térre, kis és nagycsoportos programok, tanfolyamok tartására, egyéni konzultációra és terápiára. Udvarunk lehetővé teszi tanösvények kialakítását, a természet szeretetének, gondozásának és védelmének közeli megtapasztalását. Mindezek mellett közösség építésére is, hiszen a kisgyermekek nevelésénél mindig a szülőkkel együtt gondolkodunk, a hiányterületeket is igyekszünk lefedni.

Célunk rendszeres foglalkozások tartása több korosztálynak, az intézményi nevelés kiegészítése kiscsoportos foglalkozásokkal, szülő- és pedagógus-képzés 2020-tól, lépcsőzetesen haladva. Amint pedagógiai szempontból készen állunk, egy magánóvoda indítása. Foglalkozásainkon a gyerekek megélhetik az egyéni és a közösségi – életkoruknak megfelelő – alkotás örömét, amit amikor csak lehet, a családjukkal is megoszthatnak.

A Csapat

a Zugoly Közösségi Tér szakmai vezetője, óvodapedagógus, kerekítő foglalkozásvezető

1977-ben születtem Adán, Vajdaságban. Egészen fiatalon kerültem az „óhazába”, 1992 óta Magyarországon élek.
1999-ben végeztem az ELTE óvodapedagógusi szakán és azóta folyamatosan gyerekekkel foglalkozok. Óvó néniként megtapasztaltam, hogy milyen fontos a 3-7 éves korú gyerekek testi és művészeti nevelése. Később megtapasztaltam ezt a 0-3 éves korosztállyal és a 7-8 éves korosztállyal is munkámban.
Már gyerekkoromban is fontos volt számomra a mese, a mozgás és a zene is. Felnőtté válásomat végigkísérte a tánc (orkesztika, körtánc, néptánc, NIA, különböző népek tánca, fátyoltánc), éneklés kórusban és a harcművészet (iaido, csi kung, jóga) és 1998-tól pár évig egy önkéntesekből álló báb- és meseszínház vezetése. A különböző formák mögött igyekeztem ugyanazt a lényeget látni: az önismeret és az akaraterő fejlesztésének lehetőségét. A mozgások és zenélés jótékony hatását tapasztaltam meg, és így vált belső igénnyé.

Oti foglalkozásai a Zugolyban:

Kerekítő baba mama foglalkozások

Ovis torna Otival

Kerekítő Zeneovi

Kerekítő Ovis torna

Játékos furulya oktatás

Kerti programok szervezése: tanösvények

Képzés pedagógusoknak

Képzés szülőknek: kisgyerekeseknek

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.